Juharmérgezés lovakban

Nem túlzottan gyakori betegség, de hazánkban is előfordul. Látszólag egészséges, karámban, legelőn tartott lovakon alakul ki hirtelen. Az izomszéteséssel járó betegség többnyire ősszel jelentkezik, amikor a szél befújja a lovak karámjába a leveleket. Nem minden juharfaj mérgező.


Atipikus legelői myopátia


A mérgezésért felelős eddig beazonosított hatóanyag a „hipoglicin-A”, aminek felhalmozódása a vérben mérhető. Ez egy enzim (acetil-koenzim-A dehidrogenáz) működésének zavarát okozza, aminek hatására az I.-es típusú vázizomsejtekben (légző-, szív-, akaratlagos mozgásért felelős izmok) lipidek (zsírszerű anyagok) halmozódnak fel.


Ezek a vegyületek az izom degenerációját és elhalását okozzák.

A “hipoglicin-A” vegyület előfordul több juhar- és kőrisfajban. A mezei (Acer campestre) és a korai juhar (A. platanoides) biztonságos, de a hegyi („színes levelű”) juhar (A. pseudoplatanus) nem!


A botanikai beazonosítást segíti, hogy a propelleres ikerlependék termés szárnyai a mérgező hegyi juharnál hegyesszöget zárnak be, míg a veszélytelenebb korai juharnál tompaszögben, a mezei juharnál síkban állnak.

A betegség megelőzhető a kockázatos helyek őszi időszakban történő legeltetésének kerülésével, valamint ad libitum széna és – fiatal, legelőn tartott csikók esetében- elegendő abrak biztosításával, ami miatt nem éhgyomorra, és nem (sokat) eszik az állat a mérgező növényi részekből.


A kezdeti tünetek összetéveszthetőek a patairha-gyulladással és a kólikával, de csakhamar megjelennek egyéb klinikai tünetek: mozgás elutasítása, merevség, izomremegés, elfekvés, bódultság, izzadás, sötét vizelet (izomfesték), szapora szívverés, szapora és nehezített légzés.


A rágóizmok is sorvadnak, később nyelni sem tud az állat. Gyakran a ló a saját fejét nem képes nyakizmaival megtartani, így fejjel a falnak támaszkodik, vagy a földre, bálára támasztja. A vese és a szívizom károsodása miatt 80-90%-ban halálos kimenetelű a betegség, ami beállhat hirtelen vagy néhány napon belül.


Köszönöm a lektorálást dr. Kutasi Orsolyának és Dr. Cserhalmi Dánielnek!

Folytatás: https://www.fitocavallo.com/loherba-blogmagazin/loherba-mergezo-2

#nyeregillesztés #alapok #lovaglás #terapeuta #izomlazító #izomláz

257 megtekintés

TANÁCSADÁS,

ÁLLAPOTFELMÉRÉS

Deminger Kornélia

(magyar, német)
Tel: +36-20-360-89-73

(hétköznap 14:30-17:00 között)
E-mail: fitocavallo@gmail.com

TERMÉKFEJLESZTÉS

SZEMLÉLETFORMÁLÁS

Marton Zsófia

(magyar, német, angol)

Tel: nem elérhető

E-mail: loherba@dzsar.hu

GYÁRTÁS,

KERESKEDELEM

Szabolcsi Károly

Tel: +36-20-932-16-45

(hétfőtől csütörtökig 09:00-17:00 között)
E-mail: dzsar@dzsar.hu

©2011-2020 BY FITOCAVALLO®.