Ló-dietetika mindenkinek

Ahhoz képest, hogy milyen terjedelmes szakirodalom és számos szemléltető videó fellelhető a lovak takarmányozásáról, igazán meglepő az általános tájékozatlanság, vagy félretájékozottság a lovasok körében. A tévhitek korlátok nélkül hatják át kicsiny országunk lovas társadalmát, és a kemény magot egyáltalán nem hatják meg a legújabb tudományos eredmények. Ideje változtatni!


Vagyis, ha őszintén a szívünkre tesszük a kezüket, akkor találhatunk mentséget, főleg a fiatalabb generációnak, akik Facebookon és számítógépes játékokon nevelkednek, s az iskolában a tanulásról leginkább azt jegyzik meg, hogy unalmas, javarészt felesleges és fárasztó.


Ezek után nem csoda, ha nem akarják kézbe venni a vaskos lótakarmányozási szakirodalmat, hogy kémiáról, biológiáról, anatómiáról, élettanról olvassanak – főleg, ha nem állatorvos, agrármérnök vagy állattenyésztő lesz belőlük.


Mivel a ló belsejébe egy kicsit sem látni be kívülről, még akkor sem, ha belebámulunk a tátott szájába (persze, vizsgálódhatunk a cső másik végén is, de ott sem látunk sokkal többet), ezért a legtöbb lovas nem foglalkozik túl sokat azzal, hogy mi történik odabent a sötétben.


Legfeljebb akkor kap némi figyelmet a gyomor és a belek fortyogó vidéke, amikor a ló megbetegszik, vagy nagyon leromlik a négylábú „kedvenc” munkához való hozzáállása. Ezen kellene feltétlenül változtatni, mert megelőzni nemcsak okosabb, de olcsóbb és hatékonyabb is, mint utólag helyrehozni a bajt.


Cikksorozat a Pegazus lovas magazinban


A 2018-ban indult cikksorozattal egy olyan rendhagyó kezdeményezést szeretnénk elindítani Dr. Kutasi Orsolya belgyógyász klinikus állatorvossal, amivel bemutathatjuk a legfontosabb, ló-dietetikával kapcsolatos ismereteket. Nem a professzionális szakembereknek, hanem inkább a lótartóknak, közöttük is inkább a fiatalabb generációnak.


A dietetika helyes, egészséges táplálást jelent, s ez egyáltalán nem könnyű, főleg, ha sportlovakról beszélünk (márpedig főleg róluk fogunk írni), mert náluk már maga a takarmány is komoly stresszforrás.


Igyekszünk a lehető leggyakorlatiasabban megközelíteni a témát, hogy felesleges információval senkit ne terheljünk, de néha azért meg kell ismerkednünk pár száraz definícióval. A célunk, hogy minden fiatal (és idősebb) lovasnak legyen egy biztos alaptudása a takarmányozásról, amivel felvértezve tudatosan etet majd takarmányt a saját lovával, és nem a szomszéd, „igen tapasztalt” istállótárstól vagy a parasztbácsitól, de nem is a csilli-villi termékprospektusokból tájékozódik.


A tudatos lótakarmányozás célja egy egészséges, strapabíró és nagy teljesítményre képes ló. A félresikerült poénokért és ábrákért előre is elnézést kérünk: nem szeretnénk elkomolytalankodni a témát, de sosem árt, ha némi lazítás is jut a tömény sorok közé.


Kapcsolódó írások:

Emésztési zavarokkal társuló orrfolyás, köhögés

Túlsúly lovaknál -oka, kezelése

Inzulinrezisztencia lovaknál

Metabolikus szindróma lovakban

A ló mája és feladatai

Tanulj lótakarmányozást, ló-dietetikát!

Minőségi és mennyiségi éhezés

Ínségtakarmány lovaknak

A vízhiányos állapot jelei

A korpa és a kukorica veszélyei

Almaecet lovaknak

Lenmag lovaknak- hogyan etessük?!

Mit tud az alma?

Savasító-lúgosító takarmányok lovaknak

Éljenek a gyógynövényes lovászok!

Írd meg véleményedet, tapasztalataidat, de akár kérdezhetsz is tőlünk a fitocavallo@gmail.com címen!


Köszönöm a cikk lektorálását Dr. Kutasi Orsolya lóspecialista belgyógyász állatorvosnak, egyetemi tanárnak, ló-dietetika szakértőnek!


#takarmányozás #etetés #dietetika #lovak #kólika #képzés #cikksorozat

64 megtekintés

TANÁCSADÁS,

ÁLLAPOTFELMÉRÉS

Deminger Kornélia

(magyar, német)
Tel: +36-20-360-89-73

(hétköznap 14:30-17:00 között)
E-mail: fitocavallo@gmail.com

TERMÉKFEJLESZTÉS

SZEMLÉLETFORMÁLÁS

Marton Zsófia

(magyar, német, angol)

Tel: nem elérhető

E-mail: loherba@dzsar.hu

GYÁRTÁS,

KERESKEDELEM

Szabolcsi Károly

Tel: +36-20-932-16-45

(hétfőtől csütörtökig 09:00-17:00 között)
E-mail: dzsar@dzsar.hu

©2011-2020 BY FITOCAVALLO®.