top of page

Kötött izomzat, izomláz

Sportlovaknál, iskolalovaknál szinte mindennapos problémának számít az izomláz és az általa okozott izommerevség, ami sérülésekre hajlamosít. Az alkati problémákkal küzdő, merev, kötött mozgású lovak még kényelmetlenebbek, ha izomlázuk is van.


Régebben a tejsavat okolták az izomlázzal járó kellemetlenségekért, ma már tudjuk, hogy a túlerőltetett izmokban az apró izomrostok gyulladása is felelős az izomláz okozta fájdalomért.

Azok az izomrostok, melyeket a túlterhelés következtében trauma ér, tönkremennek, elhalnak, s a regeneráció során épül helyettük újabb. Valójában ez az izomtömeg-növelés edzés általi, megszokott módja.


A sérült szövetet felépítő anyagok elszállításához és pótlásához időre, megfelelően élénk helyi vérkeringésre, nyirokáramlásra és egy jól működő anyagcserére van szükség.


Gyógynövényekkel sokat lehet segíteni abban, hogy az izmok vérellátása megfelelő maradjon, és a nagyobb igénybevétel után, a képződött tejsavat, sejthulladékot, gyulladáskeltő anyagokat hamarabb elszállítsa a vér és a nyirok az izomszövetből.


Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású gyógynövényekkel szokták még kiegészíteni a ló takarmányát, ügyelve a doppingvizsgálatra.


Az egyik legjobb, belsőleg használt vérkeringést serkentő gyógynövény a fokhagyma, de óvatosan kell etetni, mert túladagolása vérképzéssel kapcsolatos zavarokhoz vezethet.

Külsőleg illóolajos bedörzsölő szerekkel, kenőcsökkel és olajokkal lehet elősegíteni a helyi vérbőséget, amely fájdalomcsillapító hatása mellett fokozza az izmok vérellátását is. Hatására az izomlázat okozó tejsav és a gyulladást keltő anyagok hamarabb eltávoznak az izmokból a vérkeringéssel.


Főleg hosszabb távú szállításnál jelent problémát az izommerevség kialakulása. A szállítás alatt a ló folyamatosan erőfeszítéseket tesz egyensúlya megtartása érdekében. A kanyarok, fékezések és elindulások mind komoly izommunkát követelnek a lótól, így már egy fél órás szállítás is megterhelő lehet. Egyes lovak jobban viselik ezt, míg másoknál izomláz, súlyos esetben akár izomhúzódás is felléphet. Ez rontja a ló teljesítményét.


A kellemetlen izommerevség állapota megelőzhető ún. izomlazító gyógynövények rendszeres etetésével, valamint az izmok melegen tartásával, és a bennük áramló vér keringésének serkentésével.

Illóolajokkal sokat tehetünk ilyenkor: a szállítás előtt rövid idővel töröljük át a ló nyakát, hátát, farát és lábait az „utazási” keverékkel, hidegben takarjuk le. A szállítást követően még egyszer használhatjuk a bedörzsölést.


Utazási keverék- ló testének bedörzsöléséhez:

  • fél liter langyos vízhez és egy teáskanál samponhoz vagy tejhez

  • rozmaringillóolaj - 10 csepp

  • levendula illóolaj - 10 csepp

  • boróka illóolaj - 10 csepp

  • gyömbér illóolaj - 5 csepp.


Hígított árnika tinktúrát is tehetünk hozzá vagy használhatjuk önmagában, alaposan bemasszírozva az izmokat. Ebből a keverékből nyugtató hatású a levendula, ami az idegi stresszt csökkenti.

 

Írd meg véleményedet, tapasztalataidat, de akár kérdezhetsz is tőlünk a fitocavallo@gmail.com címen!


Köszönet a lektorálásáért Dr. Bába András lóspecialista állatorvosnak (www.polequi.hu)!


Kapcsolódó cikkek:

A ló mája, a gyógyszerek és a stressz

Cushing-kór lovakban INFOGRAFIKA 1.

Gyulladáscsökkentő szerek lovaknál

Máj, mikrogyulladások, szivárgó bél

Túledzettség lovakban

Edzéstípusok lovakban - élettani szempontból

Fascia - kötőszövet a lovakban

Fej-, tarkó- és hátfájás kezelése lovakban

Felpörgésre hajlamos, kötött izomzatú lovak kezelése

Gyenge hátizomzat vagy energetikai hiány?

Gyógynövények a lovak rehabilitációjában

Inak és szalagok megerőltetése, szakadása, ínhüvely-tágulat

Ízületi gyulladás lovakban

Izomépítés - izomsorvadás a lovon

Izomsérülések lovaknál

Lóbetegségek rehabilitációja

Lómasszázs - minek?

Lovak sérülései és felépülése

Mikor hatástalanok az izomlazító gyógynövények?

Miért nem múlik a ló derekának fájdalma?

Mik azok a SHU pontok a ló hátán?

Havi vakság, árnyékvakság, kékes tükröződés a ló szemén

Bokszfogság, kényszerpihenő

Problémás viselkedésű lovak kezelése gyógynövényekkel

Tartalomjegyzék: Nyeregillesztés


#izom #izomzat #izomláz #kötött #merev #bemelegítés #levezetés #laza

1 441 megtekintés
bottom of page