Dáma, a főnökasszony

Fogadjátok szeretettel Divna Filákovity és a 19 éves, sodrott Dáma lovának beszámolóját! Dáma egy korán munkába vett, nagy terhelést kapott kanca, aki ízületi panaszai miatt - az állatorvosi kezelés és fizioterápia kiegészítésére - a FitoCavallo KONDOR, majd az OLDI gyógynövény-keverékeket kapta. A tünetek enyhítésében nagy segítséget jelentettek a gyógynövényeink.


"Dámát 3 éves kora óta ismerem, akkor már aktív fogatos ló volt. Sajnos csak jóval később lett az enyém, de idős korára a korábbi munkák meghozták negatív eredményüket. A bal hátsó láb lett a fő gyenge pont, szinte 90 százalékban úgy állt a ló, hogy azt a lábát mélyen maga alatt tartva, lényegében pihentette, kivonta a teherviselésből.


Egy idő után a jobb mellső lábon néha-néha biccentés jelentkezett. Természetesen jött a megszokott sor: gyulladáscsökkentő, szteroid, fizioterápia, masszázs, csontkovács, közben táplálék kiegészítők (MSM, glükozamin,stb.).


Mindenkinek nagyon köszönöm a segítséget, minden kezelés után láttam pozitív változásokat a lovon, viszont tízből nyolc alkalommal, vagy röviddel egy-egy kezelés után, továbbra is úgy állt a ló, hogy az ominózus bal hátsó ne legyen terhelve. Ekkor jött egy konkrét diagnózis amely porckopást állapított meg, és a megvilágosodás: a Marton Zsófinak szerintem van erre receptje!!!


Idézet a fito-store.com-ról: "A KONDOR-D keverék természetes eredetű, kizárólag gyógynövények felhasználásával készült, a porcépülést támogató, a porcleépülés ellen ható, az ízületi folyadék kedvező mennyiségű és összetételű termelődését elősegítő, mozgáskönnyítő gyógyhatású termék". Így hát nosza rajta, rendelés, ha más nem, legalább a sok egyébnek (MSM, glükozamin, stb.) a felszívódását biztosan segíti -gondoltam én-, hiszen ilyen irányú tapasztalataim is voltak már a keverékekkel agaraimnál (fényesebb szőrzet, gyorsabban növő karmok- pedig ``csak´´ ízületet akartunk ``tölteni´´ :) ).


Hiszen, idézem a termék ismertetőből: "emésztésjavító hatása miatt segíti a tápanyagok és porcépítő vegyületek felszívódását. Célszerű kombinálni az állatorvos által javasolt ízületvédő anyagokkal (pl. glükozamin, kondroitin-szulfát, MSM), mert a porcépítő anyagok beépülését a KONDOR-D keverék gyógynövényei nagymértékben előmozdítják. A megfelelő hatékonyság eléréséhez kiváló minőségű eledel/takarmány etetése és a rendszeres, az állat számára kíméletes mozgatás biztosítása is szükséges".



Tehát a lovacska elkezdte fogyasztani szeptember elejétől a herbákat. Pár nap után kívántuk volna a fentebb említett kíméletes mozgatást kivitelezni, könnyű lovassal, séta-terep keretein belül... hát, az én birka türelmű, általában - kedvesen - "állapotos anyatetűnek" becézett 800 kilós, közel 20 éves lovam azt gondolta magáról, ő Overdose reinkarnációja.


Szóval, hogy a kíméletes jelzőt megtarthassuk, igen hamar haza indultunk. :D Teljesen laikusként azt gondolom, nyilván pár nap alatt nem épült vissza egy nagy adag porc, a problémás területre viszont a mozgáskönnyítő hatás abszolút érvényesült, sőt, tovább fokozódott, hiszen az amúgy háromfős ménes vezérkancájaként, már csak a megjelenéséből adódóan is mindig nagy tekintélye volt, ám most, hogy úgy érezte jobban van, elkezdett nyomatékot adni pozíciójának és sorra küldte a páros (!!!) hátsó láb rúgásokat minden ló-társa felé, aki vétett a szabályok ellen. Vagy csak túl közel volt. Vagy csúnyán nézett. :)


De a lényeg: az egy zacskó KONDOR végére a kanca alig-alig hagyja ki a problémás hátsó lábat, amikor megáll. A KONDOR utáni fotókat szánt szándékkal abrakolás közben készítettem, így látszik, ahogy ő maga megáll, nem én állítom meg, vagy léptetem vissza addig, míg nincs terhelés a problémás lábon.


Dáma kedve fantasztikus, nyilván nagy munkában már nincs, de hetente egyszer-kétszer, ha földi munkára előveszem, vagy például szeptember óta kétszer már befogtam (decembert írunk...), teljesen tisztán mozgott.


A KONDOR után OLDIT rendeltem neki, de még nincs visszaesés az állapotát tekintve, pedig abbahagytuk az MSM és egyéb porok adagolását is! Viszont, az OLDI elfogyasztását követően csinálunk egy hosszabb KONDOR kúrát, hogy tavaszra még olajozottabban tudja majd kordában tartani a ménesét a Főnökasszony!"


Kedves Divna, köszönjük szépen a beszámolót, nagyon-nagyon szórakoztató és örömteli! :-)

Hosszú, örömökben és egészségben gazdag lovas és kutyás időtöltést kívánunk Nektek Dámával, a többiekkel és az agaraiddal!

FitoCavallo® csapat


Ha a fentiek alapján érdekelnek az alábbi témák, bátran kattints, olvass, tájékozódj:

Porckopás és ízületi folyadék táplálása

Ízületi, gerinc-, hát- és fejfájás lovakban

Ízületi gyulladás lovakban